Dr. Király Attila
endodontus szakorvos

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán szereztem diplomát 2016-ban, majd egy tatai magánrendelőben kezdtem dolgozni fogorvosként. 2020-ban szereztem endododontia szakvizsgát, amihez a szakmai gyakorlatot a Pécsi Tudományegyetem Fogászati Klinikáján végeztem el.

Tatabányán végzem a magánrendelésemet, ahol mikroszkóppal gyökérkezelek, illetve általános fogászati ellátást nyújtok.

A szakterület naprakész ismereteihez elengedhetetlennek tartom a folyamatos szakmai fejlődést, ezért rendszeresen bővítem tudásomat. Fontos számomra, hogy pácienseim a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, melyet páciensként én is szívesen fogadnék és a vizsgálatok, beavatkozások jó hangulatban, nyugodt körülmények között teljenek. Célom, hogy a fogászattal kapcsolatos félelmeket oldjam a páciensekben és a tévhiteket eloszlassam, ezáltal is sikeresebbé téve a kezeléseket. Nagyon fontosnak tartom, hogy elegendő időt fordítsunk a panaszok megbeszélésére, vagy a beavatkozások lehetséges következményeinek a megvilágítására, így a szükséges döntések a pácienst tájékoztatva és vele együttműködve születnek meg.

Időpontkérés

Telefonon hétköznap napközben

+36 30 333 0543

info@drkiralyattila.hu

Rendelési idő

Hétfő   8:00-14:00

Kedd   8:00-14:00

Szerda   13:00-19:00

Csütörtök   8:00-18:00

Sokan szeretnénk hozzánk jönni, akik közül többeket el kell utasítanunk, mert nem tudunk megfelelő időpontot egyeztetni, elsősorban a hosszú (általában 1-1,5 hónapos) várakozási idő miatt.
Amennyiben nem tud eljönni megbeszélt időpontjára, kérjük mihamarabb jelezze felénk valamely elérhetőségünkön!
A kezelési időpontok lemondására a kezelés előtt legfeljebb 24 órával van lehetőség, hogy azt másnak át tudjuk adni.
A le nem mondott kezelést követően csak előlegként fizetett ún. Időpontfoglalási díj (20 000Ft) megfizetését követően adunk időpontot.
Az időpontfoglalási díj teljes mértékben beleszámít a megvalósuló kezelés díjába. 24 órán belül már nincs lehetőség az időpont lemondására! Ekkor a kezelés díja Készenléti díjként kerül felszámolásra.

Megértésüket köszönöm!

ÁRLISTA

Az árak tájékoztató jellegűek!

Fizetési módok: készpénz, bankkártya, egészségpénztári kártya

KONZULTÁCIÓ

Szakorvosi vizsgálat, tanácsadás

20 000 Ft

Intraoralis "kis" röntgen

5 000 Ft

Panoráma röntgen

8 000 Ft

Pulpotomia 

79 000 Ft

Gyökérkezelés csatornánkként

79 000 Ft

Betört műszer eltávolítása

39 000 Ft

Perforáció zárása

39 000 Ft

Apexificatio 

39 000 Ft

Fogkő eltávolítása

érzéstelenítő zselé + polírozás 

25 000 Ft

Irányított biofilmterápia

GBT

25 000 Ft

Gyökérsimítás

Fognegyedenként

29 000 Ft

KONZERVÁLÓ FOGÁSZAT

Tömés, fedőtömés

33 - 36 000 Ft

Üvegszálas csap behelyezése csonkfelépítéssel

45 000 Ft

GYEREKFOGÁSZAT

Tejfog ellátása

25 - 35 000 Ft

Barázdazárás

31 000 Ft

SZÁJSEBÉSZET

Fogeltávolítás

29 000 Ft

Megnyílt arcüreg zárása

50 000 Ft

RÖGZÍTETT FOGPÓTLÁSOK

Ideiglenes korona/híd

a rendelőben szék mellett elkészül 

32 000 Ft

Fogtechnikai ideiglenes korona

23 000 Ft

Öntött csapos műcsonk

45 000 Ft

Fémkerámia korona

80 000 Ft

Cirkónium korona

fémmentes Full cirkon vagy leplezett

101 000 Ft

Kompozit betét

133 000 Ft

Régi korona eltávolítása

10 000 Ft

Rögzített fogpótlás visszaragasztása

25 000 Ft

KIVEHETŐ FOGPÓTLÁSOK

Fogsor

akrilát 

275 000 Ft

Fogsor

rugalmas alaplemez

270 000 Ft

Fémlemezes fogpótlás

398 000 Ft

Klipsz

egyfogas ideiglenes jellegű kivehető fogpótlás 

100 000 Ft

Sín állcsontonként

fehérítő, harapásemelő

47 000 Ft

Fogsorjavítás

törés, repedés

83 000 Ft

Fogsorjavítás

fog-,kapocspótlás

83 000 Ft

+műfog/kapocs ára 8500Ft/db

Alábélelés

83 000 Ft

KOMBINÁLT FOGPÓTLÁS

egyéni megbeszélés alapján